A Mattel ősszel megjelenő babájáért harcolnak majd a lányos szülők karácsony előtt. Magyarul persze nem tud, de tanítható.
Az 1945-ben alapított játékgyár, a Mattel (a Fortune 500 listáján tavaly a 403. helyen szerepelt) az elmúlt 70 évben olyan játékokat tett le az asztalra mint a Matchbox, vagy a Barbie, de a legtöbb Scrabble is tőlük származik. Ősszel pedig szintet lépnek, a felhúzhatós-beszélős Chatty Cathy (1959-1965) után idén érkezik a Hello Barbie, ami WiFi-n keresztül tartja a kapcsolatot a világgal, illetve természetesen a beépített mikrofon sem véletlenül kerül a mellkasára.

A ToyTalk iOS-re fejlesztett eddig interaktív játékokat (legsikeresebb alkotásuk a SpeakaZoo), a Mattel együttműködés jegyében viszont kilépnek a kétdimenziós térből és a Barbie agyát adják. Az interaktív játék folyamatosan tanul, amit úgy oldottak meg a fejlesztők, hogy a felhőben értelmezik a beszédet, majd a megfelelő választ visszaküldve az aprócska hangszórón keresztül a beszédszintetizátor válaszol. Hogy a lehető legegyszerűbb legyen a megvalósítás, főleg Barbie kérdez, a gyerekek pedig válaszolnak a tervek szerint. Így a beszélgetést a játék vezeti, egyelőre. A lehetőségek azonban közel határtalanok a ToyTalk szerint.

Az IoT világában az egyik legnagyobb kérdőjel a személyes adatok védelme és a biztonság. Ráadásul mivel jelen esetben gyerekek fogják használni az eszközt, nagyon nem mindegy, mit mond Barbie. A kicsiket könnyű befolyásolni, ezért óvatosnak kell lennie a Mattelnek, ha nem akarja magára haragítani a szülőket. A 75 dolláros játék ellen már a megjelenés előtt tiltakoznak az aktivisták, akik szerint a gyerekekkel kommunikáló baba alkalmas lehet arra, hogy újabb és újabb igényeket gerjesszen más játékok iránt.