Alakul a zombicsajokról szóló középiskolás film . A Hotel Transylvania után jön a Monster High-mozifilm is. 


A The DUFF rendezője, Ari Sandel kapja meg a lehetőséget, hogy elkészítse a Universal stúdió számára a Monster High alapján tervezett mozifilmet. Erről adott legalábbis hírt a The Hollywood Reporter, mely úgy tudja, hogy a februárban bemutatott és meglepő sikert aratott középiskolás komédia rendezőjét már szerződtették is a Mattel játékfranchise-ára építendő projekthez, mely nyilván egy tervezett sorozat első része lehet. 

 A Monster High-mozifilm forgatókönyvét Josh Schwartz és Stephanie Savage írta, a történet pedig pár középiskolásról szól, akiknek nem elég, hogy a középiskola poklát át kell élnie, de még azzal is meg kell birkóznia, hogy ők Drakula, Frankenstein, illetve a Farkasember utódai. A főhősök tehát Draculaura, Frankie Stein és Clawdeen Wolf lennének, akik egy szupertitkos, szörnyivadékoknak tartott oktatási intézményben töltik napjaikat - és éjszakáikat. 

 A tervek szerint a Monster High-mozifilm amerikai premierjére 2016. október hetedikén kerülne sor. 

Kapcsolódó: Mionster High jonline játékok