Nem csak plasztkai műtétekkel lehet elérni barbiebabás külsőt, és ezt egy angliai, bradfordi lány meg is mutatta. A 21 éves Lhouraii Li csupán sminkkel és ízléstelen ruhákkal éri el azt, amit mások szikével érnek el. Csodálkozzon rá ismét, hogy mennyi idióta ember van.

Daily Mailen újabb őrültet találtunk, aki úgy próbál kinézni, mint Barbie, igaz a 21 éves brit Lhouraii Li nem plasztikai műtétekkel éri el ezt, hanem csupán sminkkel. A 21 éves lány napi négy órát tölt sminkeléssel, ahogy ő fogalmazott: "Míg mások tévéznek, én a sminkemet csinálom."

A minden bizonnyal álnevet használó Lhouraii Li egyébként nem csak a sminkjével próbál folyamatosan feltűnést kelteni, hanem öltözködésével is, ami csak annyiban barbie-s, hogy mindene rózsaszín, stílusában viszont inkább a japán divatot követi, legalábbis a videó szerint. A 21 éves lány kontaktlencsét használ, hogy szemei olyanok legyenek, mint egy babának, és természetesen telepakolja magát műszempillákkal is − egyszerre körülbelül 14 párral −, hogy olyan szemei legyenek, mint egy mangafigurának. A lány a szemöldökét is leborotválta, hogy magasabbra tudja őket rajzolni, mert így szerinte már nem néz ki furán, hogy ha nagy a szeme. Tisztára mint egy Barbie játék. 

 
Lhouraii Li még ahhoz is ilyen sminket dob fel, ha csak a sarokra ugrik le tejért, vagyis tényleg képtelen arra, hogy emberi valójában hagyja el otthonát, de ez állítólag bejön a pasijának, aki meglepő módon a lánynál sokkal szakadtabb figura, és már nyolc éve ismerik egymást. A magát már négy éve japán barbieszerű izének képzelő lány azt mondta, leginkább a tündérmesék, az unikornisok és a Disney hercegnők inspirálják őt. Tinikorában pedig gót stílusban öltözködött, és akkor is mindig megbámulták, ez pedig nagyon tetszett neki, és ezért döntött úgy, hogy rádob még egy lapáttal, hogy mégtöbben és mégjobban megbámulják őt.

Elmondása szerint a körülötte lévők és azok, akik az utcán látják őt, sokszor beszólogatnak nekik, például elkezdik énekelni az Aqua Barbie Girl című számát, de Lhouraii Lit ez nem izgatja, sőt videókat is készít magáról, amiket feltölt a Youtube-ra, ahol már több mint hatezer követője van. Ha még több képet szeretne látni a lányról, nézze meg a tumblr oldalát

(forrás: velvet.hu)